Majorosné Tóth Éva vagyok. Ma már inkább csak Tóth Éva.
Hosszú út vezetett ideáig. Gyermekorvos, később pszichológus szerettem volna lenni, de a szerelem és a kötődés a férjemhez új útra terelt. Anya lettem és feleség , az egyik álmomból valódi tapasztalás született. Nem egészen úgy, ahogyan képzeltem.
Csalódtam, elváltam, felneveltem a gyermekeim,dolgoztam és tanultam.
Kerestem az utat önmagamhoz. Ki vagyok én? Mi az életem értelme?
Kutattam a válaszokat, spirituális festészetet tanultam, energiával dolgoztam, rájöttem,hogy csak a fizikai síkon való gyógyítással a problémákat nem lehet véglegesen megoldani.
Minden betegség, tünet, függőség mögött érzelmek rejlenek, az érzelmek viselkedésmintákat kötnek és az így, tudattalanul hozott döntéseink pedig létrehozzák az életünket, irányítják a sorsunkat.
Az AnaLog módszerrel való találkozás gyökeres változást hozott az énképemben, a hitrendszeremben, a gondolatvilágomban.
Megértettem, megismertem, közelebb kerültem ahhoz a valódi emberhez, aki valójában ÉN vagyok.
Az egyik álmomból a gyerekeim maradtak, mint az életem csodái.
Van még másik álmom is.
Az életem most megteremtette a lehetőséget, hogy minden időmmel, energiámmal,figyelmemmel effelé az álmom felé forduljak, hogy tapasztalataimmal, félelmeim szeretetté transzformálásával, megszerzett ismereteimmel segíthessek másoknak megtalálni és bejárni az utat ÖNMAGUKHOZ.